Sziasztok!
Magamról. Hát ez a legnehezebb feladat, mert a receptekhez tudom, hogy mi a fontos, amit le kell írni, hogy mindenki el tudja készíteni.Velem kapcsolatban kit, mi érdekel?
1986-ban végeztem Miskolcon a Berzeviczy Gergely Kereskedelmi és vendéglátóipari Szakközépiskolában vendéglátó szakon. Ekkor még egy kicsit másképp tanultuk a vendéglátást. Például a rizottó nem így készült, mint ahogy manapság csinálják, és csináljuk, de a mai főzőműsorokban erre az időszakra azt mondják, hogy:
“Az a múlt, a szocreál konyha.”
Az érettségi megszerzésével a vendéglátással a kapcsolatom meg is szakadt. Annyi gyakorlattal rendelkeztem, amit a heti egy napban a gyakorlati teremben főzés adott, illetve egy nyári szünetet dolgoztam végig a Balaton mellett Siófokon, de nem szakácsként, hanem felszolgálóként.
Ezután bevonultam sorkatonai szolgálatra, majd a kereskedelemben dolgoztam 2000-ig. Ekkor lettem egy építőipari cégnél projektvezető, és innentől kezdve az életem az építőiparról szólt, és a mai napig ebben az iparágban dolgozom (persze már nem projektvezetőként).
A családi konyha vezetése felségem napi tevékenysége volt. Én maximum ünnepnapokon és családi összejöveteleken segítettem neki, vagy főztem. A sütés volt az én keresztem, az sosem lett szép, így nem igazán vonzott a dolog.
Amikor a főzőműsorok elindultak, elkezdtem nézni és folyamatosan úgy éreztem, hogy ezt én is meg tudom csinálni. Ezt nem is így kellene készíteni, és a castingokon láttam sok olyan jelentkezőt, akiről azt gondoltam, hogy rosszul főz, és nem oda való. Kezdtem úgy érezni, hogy vissza kell térnem a konyhába, ezért fokozatosan szépen lassan átvettem a feleségemtől a konyha vezetését. Mára szinte már csak én főzök. Inspirál, hogy minden napra legyen frissen készült ebéd mindkettőnknek, amit el tudunk vinni a munkahelyre; legyen hétvégére különleges menü a gyerekeknek amikorra hazajönnek.
És rájöttem, hogy ez a kihívás nekem nem is kihívás, hanem szórakozás.